A hároméves kislányomat tartottam a karomban, amikor a férjem barátnője kirántotta alólam a széket. A fejem hatalmasat csapódott a padlóhoz. Mindenki nevetett, és nyugodtan vacsorázott tovább, miközben a kislányom kétségbeesetten sikoltozott: „Apa! Vérzik az anyukám!” Órákkal később megpróbálta hívni a mentőket, de az apja kitépte a kezéből a telefont. Reggel hétkor a nagybátyja felemelte a testemet takaró pokrócot. Ekkor a lányom a nappalival egybenyíló étkező apró kamerájára mutatott… és a férjemnek egyetlen szó sem jött ki a torkán.
1. RÉSZ
A szék pontosan abban a pillanatban tűnt el alólam, amikor a hároméves kislányommal a karomban le akartam ülni.
Hanyatt zuhantam.
Iszonyatos ütést éreztem a tarkómon. A hajamat összefogó nagy csat a padlóhoz csapódva eltört, és az egyik éles vége a fejembe fúródott.
Aztán minden elcsendesedett.
Nem tudtam megmozdulni.
Nem tudtam megszólalni.
Még segítségért sem tudtam kiáltani.
De a legfélelmetesebb az volt, hogy egyszer csak mindenki nevetni kezdett.
– Nézzétek már! – visította hahotázva Laura, a férjem gyerekkori barátnője. – Úgy néz ki, mint egy felfordult teknős!
Az anyósom, Margarita születésnapját ünnepeltük a házában. Az asztal roskadozott az ételektől, a vendégek koccintgattak, én pedig a kis Elianámmal a karomban érkeztem.
Laura az utolsó pillanatig kivárt, mielőtt kirántotta alólam a széket.
A férjem, Gabriel még csak fel sem állt.
– Clara, ne csinálj már ekkora ügyet belőle! Laura csak viccelt veled.
Az anyósom letette az evőeszközöket.
– Még leülni sem tudsz rendesen? Muszáj volt tönkretenned a születésnapomat?
Válaszolni akartam.
El akartam mondani nekik, hogy valami rettenetes dolog történt.
Hogy nagy baj van.
De a testem nem engedelmeskedett.
Eliana letérdelt mellém.
– Anya! Anyuci, kelj fel!
Apró kezeivel megpróbált a vállamnál fogva felemelni.
Laura úgy tett, mintha könnyet törölne ki a szeméből.
– Bocsánat, Gabriel. Nem tudtam, hogy a feleséged ennyire kényes.
– Nem kell bocsánatot kérned – felelte a férjem. – Mostanában minden apróságba beleköt, csak hogy veszekedhessen.
Az anyósom az asztalra csapott.
– Hagyjátok békén! Ha majd megunja az áldozat szerepét, szépen feláll! Egyetek tovább!
És pontosan ezt tették.
Senki sem hívott mentőt.
Senki sem ellenőrizte, hogy lélegzem-e egyáltalán.
Aztán valami felfoghatatlan történt.
Egyszer csak felülről láttam saját magamat.
A testem mozdulatlanul feküdt a padlón. A hajam szétterült a fejem körül, alattam pedig egyre nagyobb sötét folt terjedt szét.
Meghaltam.
És közülük ezt senki sem vette észre.
Eliana odavonszolt egy széket a testem mellé.
– Anyuci, én majd tartom neked. Most már leülhetsz.
Megpróbáltam átölelni.
De a kezem egyszerűen átsiklott apró vállain.
Abban a pillanatban megértettem, hogy soha többé nem szoríthatom magamhoz a kislányomat.
Miközben a felnőttek zavartalanul vacsoráztak, Margarita ismét panaszkodni kezdett.
– Más asszonyoknak olyan unokáik vannak, akik továbbviszik a család nevét. Nekem meg csak egy kislány jutott. Clara pedig még egy unokát sem hajlandó szülni nekem.
Laura elmosolyodott.
– Eliana már hároméves. Ideje lenne, hogy Clara végre egy kisfiúval is megajándékozza Gabrielt.
A férjem belekortyolt a borába.
– Amióta megszületett a gyerek, Clara csak vele foglalkozik. Más nem is érdekli.
Eszembe jutott az a nap, amikor megtudtuk, hogy kislányunk lesz.
Gabriel akkor megcsókolta a hasamat, és azt mondta, a lányunk igazi hercegnő lesz.
Most pedig még arra sem volt képes, hogy megvédje.
– Az én anyukám jó! – tiltakozott Eliana. – Ő vette a nagyinak a szép ruhát!
Aztán meghúzta Gabriel ingujját.
– Apa, mondd meg nekik, hogy az anyukám jó!
A férjem durván ellökte a kezét.
– A gyerekek nem szólnak bele a felnőttek beszélgetésébe!
Eliana megtántorodott, és nekiesett egy széknek.
Azonnal odarohantam hozzá, de a karjaim ismét áthatoltak rajta.
A kislányom visszament a testemhez, és az arcát a mellkasomra hajtotta.
– Anyuci, ölelj meg…
Ezekre a szavakra mindig válaszoltam.
Mindig magamhoz szorítottam.
Egészen addig az estéig.
Amikor véget ért a vacsora, Margarita elhaladt mellettem, és finoman megbökött a lábával.
– Még mindig ezt a színjátékot játszod?
Eliana éppen a hajamat simogatta, amikor egyszer csak felemelte a kezét.
Az ujjai véresek voltak.
– Apa! Vérzik az anyukám!
Gabriel még csak hátra sem fordult.
– Akkor hozz egy szalvétát, és töröld le neki!
A lányom egyik felnőttől a másikig szaladgált, és könyörgött, hogy segítsenek.
Senki sem hallgatott rá.
Végül visszatért hozzám, és óvatosan törölgetni kezdte a fejemet.
– Ne sírj, anyuci! Itt van veled Eliana.
Amikor leszállt az este, mindenki lefeküdt aludni.
Az anyósom lekapcsolta a villanyokat.
Eliana lehúzott egy takarót a kanapéról, betakarta vele a lábamat, majd odakucorodott mellém.
– Anyuci, nehogy fázz!
Letérdeltem mellé, és zokogtam.
De ő nem láthatott.
Néhány órával később Gabriel lejött a földszintre, hogy vizet igyon.
– Apa! Az anyukám még mindig nem ébredt fel!
A férjem összevonta a szemöldökét.
– Még mindig ezt műveli?
Ekkor egy női hangot hallottam az emeletről.
– Gabriel, drágám, sokáig leszel még?
Laura volt az.
A férjem elmosolyodott, és elindult felfelé.
Eliana megpróbálta megállítani.
Mi is követtük a hálószobáig.
Ott megláttam, amint Laura átfonja a karját Gabriel nyaka körül, és szájon csókolja.
A férjem nem húzódott el.
Épp ellenkezőleg.
Még szorosabban magához vonta.
Ebben a pillanatban Eliana kinyitotta az ajtót.
– ENGEDD EL AZ APUKÁMAT! Ő AZ ÉN ANYUKÁM FÉRJE!
A lányom az ágyhoz rohant, és megpróbálta szétválasztani őket.
Amikor Gabriel felállt, egy ostoba pillanatra még azt reméltem, hogy végre helyesen cselekszik.
Fogalmam sem volt róla, mit készül tenni a kislányunkkal.
2. RÉSZ
Eliana két kézzel kapaszkodott Laura karjába.
– Nem csókolhatod meg az apukámat! Az anyukám lent van, és nagyon beteg!
Laura megpróbálta lerázni magáról.
A kislányom kétségbeesésében beleharapott a kezébe.
– Áúú! – sikoltott Laura.
Olyan erővel lökte el Elianát, hogy a kislány az ágy szélének csapódott.
Hallottam a tompa ütést.
Azonnal felé vetettem magam, hogy megvédjem a fejét, de a kezeim átsiklottak a testén.
Gabriel felült.
Egy pillanatig azt hittem, odarohan a lányához, és felsegíti.
Tévedtem.
Először Laura kezét ragadta meg, és alaposan megvizsgálta a fognyomokat.
– Nagyon fáj?
– Nem számít – felelte Laura sírva. – Tudom, hogy Clara gyűlöl engem, de soha nem gondoltam volna, hogy még a saját lányát is arra tanítja, hogy rám támadjon.
Gabriel megragadta Eliana karját, és durván felrántotta a földről.
– Ki tanított meg arra, hogy megharapj másokat?
– Apa, de ő megcsókolt téged…
– FOGD BE A SZÁDAT!
A hangja betöltötte a szobát.
– Azonnal kérj bocsánatot!
A lányom egész testében remegni kezdett.
– De anyuci…
– AZT MONDTAM, KÉRJ BOCSÁNATOT!
Eliana lehajtotta a fejét.
– Bocsánat, Laura néni.
Ezután félénken megfogta az apja ingét.





