Azonnal felismertem a hét kedvenc tortámat.

Közöttük volt az a különleges alkotásom is, amelyre mindennél büszkébb voltam.

Egy apró, csokoládéból készült kincsesláda, amely tökéletesen utánozta a valódi fát, ehető zárral és kézzel kialakított, finoman faragott felülettel.

Elővettem a telefonomat, és megmutattam Rebecának azokat a videókat, amelyeken lépésről lépésre látható volt, hogyan készítettem ezeket a díszeket.

Rebeca hosszú másodpercekig szótlanul nézte a felvételeket.

– Tehát… becsapott minket.

– Nemcsak titeket. Engem is.

A szervező mély levegőt vett.

– A központ tulajdonosának át kell néznie a szerződést. De előbb szeretnék megkérdezni valamit. Hajlandó lennél te magad megtartani a bemutatót?

Lenéztem a kezemre.

Az ujjaim magukon viselték az évek óta tartó munka nyomait, a habzsákokkal és a forró csokoládéval töltött hosszú éjszakák emlékét.

– Igen – válaszoltam. – De van egy feltételem.

– Hallgatlak.

– Először szeretném, ha az anyósom mindenki előtt lehetőséget kapna arra, hogy bebizonyítsa, valóban ért ahhoz, amivel annyit dicsekszik.

Rebeca azonnal megértette.

A következő napokban mindent titokban készítettünk elő.

Átadtam neki az eredeti fényképeket, az alkotási folyamatokról készült videókat és a korábbi megrendeléseimet igazoló dokumentumokat.

Abban is megállapodtunk, hogy minden jövőbeli munkám kizárólag a saját nevem alatt jelenhet meg.

A rendezvény előtti estén Mauricio a konyhában talált rám, miközben ehető virágokat formáztam.

– Anyámnak kellene még egy doboz desszert néhány barátnőjének.

– Nem lesz több doboz.

– Neked tényleg mindenből problémát kell csinálnod?

– Mauricio, két éjszaka óta alig aludtam. Tényleg nem veszed észre, milyen állapotban vagyok?

Bosszúsan felsóhajtott.

– Csak egyetlen dolgot kérek tőled. Holnap ne hozd kínos helyzetbe az anyámat.

Nem válaszoltam.

Másnap reggel megérkeztünk a rendezvényterembe.

Graciela elegáns lila ruhában jelent meg, tökéletes sminkkel és az arcára fagyott fölényes mosollyal.

Átnyújtottam neki egy kék kötényt, amelyet külön erre az alkalomra hímeztettem.

Ez állt rajta:

„Graciela mestercukrász”

A zsebébe egy kis kártyát is tettem.

„Szeretettel a tanítványodtól, aki állítólag csak mosogatni tud.”

Az anyósom hangosan felkacagott.

– Na végre! Úgy látszik, megtanultad, hogyan kell tisztelni engem!

Ezután felment a színpadra.

Mauricio büszkén tapsolt neki.

A kamera a kezére irányult, minden mozdulatát egy hatalmas kivetítőn mutatták.

Ekkor egy nő az első sorok egyikében felemelte a kezét.

– Mesternő, megmutatná nekünk, hogyan készíti azokat az ötszirmú rózsákat, amelyek a fényképein szerepelnek?

Graciela arca egyetlen pillanat alatt elsápadt.

Kétségbeesetten rám nézett, majd intett, hogy azonnal menjek oda hozzá.

De én meg sem mozdultam.

Abban a pillanatban Rebeca felállt a helyéről.

Egy vastag, dokumentumokkal teli mappát tartott a kezében.

Az anyósom pedig még csak nem is sejtette, hogy abban a mappában ott vannak azok a bizonyítékok, amelyek néhány percen belül porig rombolják az összes hazugságát…

3. RÉSZ – Kiderül, ki az igazi mester

– Valeria, azonnal gyere ide, és láss munkához! – sziszegte az anyósom összeszorított fogakkal. – Nem érünk rá egész délelőtt!

Lassan az asztalhoz léptem.

De egyetlen habzsákhoz sem nyúltam.

– A hölgy azt kérdezte, hogyan készíti ön ezeket a rózsákat, Graciela asszony. Azt hiszem, mindannyian szeretnénk megtanulni.

Az anyósom elkerekedett szemmel bámult rám.

– Mégis mire célzol ezzel?

– Semmire. Csak szeretném látni, hogyan csinálja. Végtére is mindig azt mondja, hogy nekem még rengeteget kell tanulnom.

Egy nő az első sorban alig tudta visszafojtani a mosolyát.

Graciela körbenézett a közönségen, majd ismét magára öltötte szokásos fölényes arckifejezését.

– Természetesen. Akinek akkora tapasztalata van, mint nekem, annak ez rendkívül egyszerű technika.

Felvett egy habzsákot.

Ügyetlenül forgatta az ujjai között.

Aztán visszatette, és egy másik után nyúlt.

– Ezek az eszközök nem olyanok, mint amilyeneket én általában használok.

– Pontosan ugyanazok, amelyek a fényképeken is láthatók – válaszoltam nyugodtan. – Én magam hoztam őket.

Az anyósom olyan pillantást vetett rám, mintha legszívesebben ott helyben megfojtott volna.

Aztán túl erősen összenyomta a habzsákot.

A krém a felső nyílásnál tört elő, és szétkenődött az ujjai között.

A közönség soraiban halk suttogás kezdődött.

Graciela kétségbeesetten próbálta egy szalvétával letörölni a kezét.

– Ez a krém túl lágy! Ezzel lehetetlen dolgozni!

– Ma reggel készítettem – feleltem. – Pontosan megfelelő a hőmérséklete és az állaga.

– Akkor rosszul csináltad meg!

Elővettem egy másik habzsákot, egy kevés krémet nyomtam egy fémből készült díszítőalapra, majd átadtam neki.

– Kezdheti egy egyszerű rózsával.

A kamera közelről mutatta az anyósom remegő kezét.

Graciela ismét megnyomta a habzsákot.

A fémlapon egy vastag, görbe, rózsaszín krémcsík jelent meg.

Még csak távolról sem hasonlított virágra.

Sőt, még egy virág kezdetére sem.

Egy nő zavartan megszólalt:

– Elnézést, ez lenne a szirom alapja?

– Ez egy haladó technika! – vágta rá Graciela kapkodva. – Először a belső szerkezetet kell kialakítani!

– De ennél a rózsánál egyáltalán nem így készül az alap – jegyezte meg egy cukrász a közönségből.

Az anyósom leejtette a habzsákot.

– Fáj a kezem. Valeria majd befejezi a bemutatót. Elvégre ezért hoztam magammal.

Felém fordult.

– Készítsd már el végre azokat a virágokat!

Mauricio ekkor odalépett hozzánk.

– Drágám, kérlek, segíts anyámnak! Már így is nagyon ideges.

Ránéztem.

– És nekem ki segít, Mauricio?

– Ne kezdd már megint!

– Az anyád az imént mindenki előtt kijelentette, hogy a tanítványa vagyok. Miért nem hagyjuk, hogy bemutassa, mit tanított nekem?

A férjem lehajtotta a fejét.

Graciela ingerülten az asztalra csapott.

– Micsoda hálátlan teremtés! Ennyi mindent tettem érte, és így fizet meg nekem!