Nem akartam kitörölni az apját az életéből.

Csak azt szerettem volna, hogy Daniel végre megértse: egy bocsánatkérés önmagában nem teszi jóvá mindazt, amit elkövetett.

A következő csütörtökön Mateo megjelent a műhelyemben.

Egy képeslapot tartott a kezében.

Egy régi víztorony rajza volt rajta, amelyet Lucía készített. Mateo néhány héttel korábban vásárolta meg egy jótékonysági vásáron.

A fiú sápadt volt, a kapucniját mélyen a szemébe húzta.

– Mariana néni, el kell mondanom valamit.

Letettem a szerszámaimat.

– Mi történt, Mateo?

Nagyot nyelt.

– Anya több estén keresztül gyakorolta az aláírásodat a nagyi konyhájában. Volt náluk egy régi születésnapi üdvözlőlap, amit te küldtél a nagyinak. Azt mondta, ha sikerül megszerezniük a finanszírozást, utána majd mindent rendbe hoznak.

Hideg futott végig a hátamon.

Mateo azonban még nem fejezte be.

Egyre gyorsabban beszélt.

Beatriz asszony korábban adománygyűjtéseket szervezett egy gyermekotthon számára.

Jelentős összeg gyűlt össze, amelyből ruhákat, tanszereket és cipőket kellett volna vásárolniuk a gyerekeknek.

Csakhogy az anyósom egyik ismerőse azt ígérte neki, hogy egy állítólagos befektetési alap segítségével megduplázza a pénzt.

Beatriz rábízta az összegyűjtött adományokat.

A nő pedig egyszerűen eltűnt a pénzzel.

Ahelyett, hogy bevallotta volna a veszteséget, rávette Óscart, hogy vegyen fel kölcsönöket, és azokból pótolják legalább a hiányzó összeg egy részét.

Daniel Lorenának küldött átutalásainak tehát semmi közük nem volt az állítólag eltört vízvezetékekhez.

A pénzt a hitelek kamatainak törlesztésére használták.

A Bosques del Centróval tervezett finanszírozásból pedig végleg be akarták tömni a hatalmas pénzügyi lyukat.

Ehhez a mi lakásunkat akarták kockára tenni.

Olyan adósságok miatt, amelyekhez sem nekem, sem a lányomnak semmi közünk nem volt.

– A nagyi szerint mindezt a gyerekekért tette – motyogta Mateo. – De azok a gyerekek még mindig nem kaptak semmit. Szombaton rendezvény lesz, és a gyermekotthon igazgatónője azt hiszi, akkor átadják neki a pénzt.

Elkísértem Mateót a hamis dokumentumok ügyében eljáró hatóságokhoz, hogy a korának megfelelő védelem mellett elmondhassa mindazt, amit tudott.

Nem ígértem meg neki, hogy az anyja következmények nélkül megússza a történteket.

Valami sokkal fontosabbat ígértem.

– Attól, hogy elmondod az igazságot, még nem leszel áruló, Mateo.

Péntek este Daniel felhívott.

Az anyja beszédet írt neki, amelyet másnap a jótékonysági rendezvényen kellett volna felolvasnia.

A beszédben bántalmazott apaként kellett volna bemutatnia magát, engem pedig azzal vádolnia, hogy Lucíát ellene fordítom.

– Mondd meg, mit csináljak, Mariana! – könyörgött. – Bármit megteszek, amit mondasz.

Egy pillanatig hallgattam.

Aztán így feleltem:

– Évek óta hagyod, hogy az anyád döntsön helyetted. Ha most valóban változtatni akarsz, akkor hozz végre saját döntést. Nem fogok neked is beszédet írni.

Szombaton egyedül mentem el a közösségi házba.

Apám otthon maradt Lucíával.

Szemtől szembe akartam állni Beatrizzel, hogy később ne mondhassa azt, hogy egy befolyásos üzletember hallgattatta el.

A terem zsúfolásig megtelt.

Szomszédok, kereskedők és olyan asszonyok ültek a sorokban, akik süteményeket vásároltak a korábbi adománygyűjtéseken.

A bejárat mellett Lorena röplapokat osztogatott.

Egy ellenem indított petíciót próbált aláíratni az emberekkel.

Az anyósom felment a színpadra.

A mellén ott csillogott az aranypillangó.

Hosszan beszélt nagylelkűségről, áldozathozatalról és arról, milyen sokat szenvednek az anyák a gyermekeikért.

Amikor észrevett az első sorban, egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcáról.

Aztán a közönség felé mutatott.

– A fiam is itt van ma. Ő majd elmondja nektek, hogyan bánt vele a felesége. Daniel, gyere ide! Beszélj bátran! Az anyád melletted áll!

Daniel lassan felsétált a színpadra.

Kezébe vette a mikrofont, majd lenézett azokra a papírlapokra, amelyeket Beatriz készített neki.

Néhány másodpercig csak bámulta őket.

Aztán összehajtotta a lapokat.

És zsebre tette őket.

– Az anyám az imént hazudott nektek – kezdte remegő hangon.

Megdöbbent moraj futott végig a termen.

– Mariana soha nem ütött meg engem. Én voltam az, aki megütöttem őt. A saját lányunk szeme láttára. Azért, mert megpróbált visszavenni egy ajándékot, amelyet az anyám elragadott Lucíától.

Beatriz felpattant, és megpróbálta kitépni Daniel kezéből a mikrofont.

De a férjem folytatta.

– Pénzt utaltam át a lányunk megtakarításaiból anélkül, hogy beszéltem volna Marianával. Dokumentumokat nyújtottam be egy finanszírozáshoz, pedig tudtam, hogy Mariana nem egyezett bele a közös lakásunk fedezetként történő felhasználásába.

Mély levegőt vett.

– És most már azt is tudom, hogy az anyám és Lorena meghamisították az aláírását. Mateo elmondta, hogyan csinálták.

Beatriz szólásra nyitotta a száját.

Daniel azonban életében először felemelte a hangját az anyjával szemben.

– És ez még nem minden!

A teremben halálos csend lett.

– A pénz, amit a gyermekotthonnak adományoztatok, eltűnt. Az anyám egy hamis befektetésbe tette. Utána arra kért bennünket, hogy segítsünk eltitkolni.

A hangja megremegett.

– Bántottuk a feleségemet és a lányomat, csak azért, hogy megvédjünk egy hazugságot.

A gyermekotthon igazgatónője, aki a színpad közelében ült, felállt.

Elmondta, hogy már megrendelte a cipőket és az iskolai egyenruhákat, mert biztosra vette, hogy megkapják az ígért adományt.