– De hiszen én szereztem ezeket az ügyfeleket!

– Te vezetted a megbeszéléseket. Liliana szerezte az ügyfeleket, ő tárgyalta le az árakat, és ő garantálta a szállításokat. Ne keverd össze egy cég képviseletét a tulajdonlásával!

Esteban letette a telefont.

Ezután három másik ügyfelet is felhívott.

Mindegyiküktől lényegében ugyanazt a választ kapta.

Az anyja arcáról lassan eltűnt a mosoly.

– Nem számít. A ház és a terepjáró még mindig a miénk.

Lementek a parkolóba.

A fehér terepjárónak azonban hűlt helye volt.

Ott, ahol korábban állt, egy értesítés várta őket a lízingcégtől.

A járművet a szerződő vállalat engedélyével visszavették.

– Az a rohadt nő átvert bennünket! – visította Verónica.

– Nyugodj meg, anya! A házat akkor is megszerezzük.

Visszamentek az épülethez.

Az ajtó mellett azonban egy elegánsan öltözött nő várakozott.

– Esteban Ramírez úrhoz van szerencsém?

– Ki keresi?

– Mariana Salazar ügyvéd vagyok, Liliana jogi képviselője. Beszélnünk kell az önök vagyoni követeléseiről.

Az ügyvédnő kinyitott egy kék mappát.

– Ön azt állította, hogy joga van megtartani ezt az ingatlant, mert a felújítást a saját pénzéből finanszírozta.

– Pontosan.

– Akkor azt javaslom, alaposan tanulmányozza át ezeket a bankszámlakivonatokat.

Esteban felismerte a bizonylatokat.

A számlaszámok azonban nem egyeztek azokkal a bankszámlákkal, amelyekről állítása szerint a pénzt átutalta.

– Ez semmit sem bizonyít – motyogta.

Mariana egy újabb dokumentumot helyezett az asztalra.

– Itt vannak az eredeti átutalási bizonylatok, valamint az ingatlan ajándékozási szerződése. Liliana minden dokumentumot megőrzött.

Verónica egyre szaporábban kezdte venni a levegőt.

– Na és?! A fiam hét évig lakott ebben a házban!

Az ügyvédnő meg sem emelte a hangját.

– Attól, hogy valaki egy házban lakik, még nem válik annak tulajdonosává. Ezenkívül van egy másik tisztázandó ügyünk is: a vállalat számlájáról egy magánszámlára átutalt pénz.

Esteban hirtelen felkapta a fejét.

– Miféle pénz?

Mariana a mappa utolsó részéhez lapozott.

Egy banki bizonylat feküdt benne.

Az összeg 480 000 mexikói peso volt.

A kedvezményezett neve:

Verónica Ramírez.

– Verónica asszony – kérdezte az ügyvédnő –, meg tudná magyarázni, miért érkezett csaknem félmillió peso a menye vállalatától az ön számlájára?

Esteban abban a pillanatban rádöbbent, hogy a saját anyja is eltitkolt előle valamit.

És amit ezután megtudott, az még annál is szörnyűbb volt, mint amit Lilianáról korábban elképzelt…

3. RÉSZ

„EL AKARTÁK VENNI A HÁZAMAT ÉS A VÁLLALATOMAT – DE NEM TUDTÁK, HOGY MÁR A KEZEMBEN VOLTAK AZ ÁRULÁSUK BIZONYÍTÉKAI!”

– Az a pénz az enyém volt! – üvöltötte Verónica asszony, miközben kikapta az egyik bizonylatot az ügyvédnő kezéből. – A fiam adta nekem! És senkinek nincs joga számon kérni rajtam azt, ami az enyém!

Az ezt követő csend szinte elviselhetetlen volt.

Esteban úgy bámult az anyjára, mintha egy vadidegen nő állna előtte.

– Mit mondtál az előbb, anya?

– Azt, hogy a fiamtól kaptam azt a pénzt. Mi ezzel a baj?

– Az a baj – szólt közbe Mariana –, hogy ez a 480 000 peso egy vállalati bankszámláról érkezett, nem pedig Esteban úr magánszámlájáról.

Az ügyvédnő három dokumentumot helyezett az asztalra.

Az első egy banki átutalás bizonylata volt.

A második egy számla, amelyet állítólagos kereskedelmi tanácsadási szolgáltatásokról állítottak ki.

A harmadik az ügylet engedélyezési nyilvántartását tartalmazta.

– A vizsgálat során megállapítottuk, hogy Esteban úr jóváhagyta ezt a kifizetést egy olyan vállalkozás részére, amely az édesanyja nevén van bejegyezve. A számlán a szolgáltatás megnevezése stratégiai tanácsadás üzletfejlesztési célokra volt.

Verónica összefonta a karját.

– Hát persze! Én mindig tanácsokkal láttam el a fiamat!

– Be tud mutatni bármilyen szolgáltatási szerződést, jelentést, tanulmányt vagy más bizonyítékot az elvégzett munkáról?

Az asszony elhallgatott.

Mariana folytatta:

– A pénzt fogadó vállalkozásnak nincsenek bejelentett alkalmazottai, és semmilyen korábbi tevékenysége nem igazolja, hogy ilyen szolgáltatásokat nyújtott volna. Ráadásul olyan e-maileket is találtunk, amelyekben ön kifejezetten azt kérte, hogy ezekről a kifizetésekről Liliana ne szerezzen tudomást.

Esteban úgy érezte, minden vér kifut az arcából.

Emlékezett arra az átutalásra.

Az anyja akkor azt mondta neki, hogy sürgősen pénzre van szüksége egy komoly probléma megoldásához.

Ő pedig a vállalati hozzáférésével engedélyezte a kifizetést, és elfogadta az anyja által benyújtott számlát.

Azt hitte, később majd a prémiumaiból visszapótolja az összeget.

De soha nem tette meg.

– Anya… azt mondtad, csak ideiglenesen kell a pénz.

– Az is volt! – vágta rá Verónica. – De a feleséged úgy bánik velünk, mintha az alkalmazottai lennénk, miközben ő milliókat keres!

– Ez 480 000 peso volt a cég pénzéből!

– Hiszen te vagy a kereskedelmi igazgató!

Mariana lassan becsukta a mappát.

– A kereskedelmi igazgatói beosztás nem jelent tulajdonjogot. És arra sem jogosít fel senkit, hogy a vállalat pénzét családi kiadásokra fordítsa.

Ekkor léptek hallatszottak a folyosóról.

Liliana jelent meg a folyosó végén.

Fekete nadrágot és fehér blúzt viselt, a haját elegánsan feltűzte.

Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akinek éppen darabokra hullott a házassága.

Sokkal inkább olyan embernek tűnt, aki végre megszabadult egy hosszú évek óta cipelt, elviselhetetlen tehertől.

– Jó reggelt! – köszönt nyugodtan.

Verónica dühösen talpra ugrott.

– Te! Ez az egész egy előre kitervelt csapda!

Liliana rendíthetetlen nyugalommal nézett rá.

– Nem, asszonyom. A csapda az volt, amikor leültek a konyhámban, és megpróbáltak elvenni tőlem egy házat, amely soha nem volt az önöké.

– A fiamnak jogai vannak!

– És ezeket a jogokat érvényesítheti a megfelelő hatóságok előtt. De nem találhatnak ki maguknak jogokat csak azért, hogy elvegyék tőlem, amit felépítettem.

Esteban egy lépést tett felé.

– Lili, beszélnünk kell.

– Hónapokon át lett volna lehetőségünk beszélni, Esteban. Tegnap azonban te inkább negyvennyolc órát adtál, hogy eltűnjek.

A férfi lesütötte a szemét.

Liliana mély levegőt vett.

– Tudod, mi fájt a legjobban? Nem az, hogy válással fenyegettél. Még csak nem is az autó. Hanem az, amikor azt mondtad, hogy nem vagyok jó feleség, mindazok után, amit azért tettem, hogy együtt boldoguljunk.

Liliana hét éven keresztül szinte megállás nélkül dolgozott.

Amikor megalapította ipari kellékekkel foglalkozó nagykereskedelmi vállalkozását, mindössze két ügyfele volt és egy apró, bérelt raktára.