Az előzetes iratok között egy újabb hamisított aláírásom is szerepelt.
Hirtelen hányinger fogott el.
– Egy biztosítási ajánlatkérés önmagában nem bizonyítja, hogy meg akarnak ölni – mondta Fernanda. – De a többi körülménnyel együtt nagyon komoly figyelmeztető jel. Óvatosnak kell lennünk.
Ekkor döntöttem úgy, hogy átvizsgáltatom a terepjárót, amellyel Rodrigo mindenáron el akart küldeni Mascota felé.
Az autó az enyém volt.
A nagyapámtól örököltem.
Rodrigónál azonban volt egy pótkulcs.
Az ellenem elkövetett támadást megelőző estén megemlítette, hogy elviszi lemosatni és átnézetni a kocsit.
Én viszont aznap anyámmal a szedánommal távoztam otthonról.
Hivatalos segítséggel megszerveztük, hogy visszamehessek néhány fontos dokumentumért és személyes holmiért.
Nem akartunk vitába keveredni Rodrigóval.
Amikor megérkeztünk, Beatriz már a bejáratnál várt.
Anyám táskájára mutatott.
– Egyetlen fazék étel miatt csinálod ezt az egész cirkuszt?
Nyugodtan a szemébe néztem.
– Nem. Hanem azért, amit azután tettél, hogy a földre dobtad.
Rodrigo ekkor kilépett mögüle.
– A rohadt büszkeséged miatt teszed tönkre a házasságunkat!
– Nem, Rodrigo. Éppen most kezdem megérteni, miért vettél el feleségül.
Amikor kimondtam Esteban nevét, valami megváltozott az arcán.
Csak egy pillanatra.
De én észrevettem.
Nem kérdezte meg, ki az az Esteban.
Egyszerűen az anyjára nézett.
Egy autómentő elszállította a terepjárómat egy független szervizbe.
Mielőtt elindultam volna, Rodrigo még utánam kiáltott:
– Holnap újrakezdhettünk volna mindent! Még mindig helyrehozhatod ezt az egészet!
Két órával később megszólalt a telefonom.
A szerelő hívott.
A hangja szokatlanul komoly volt.
– Mariana asszony, fékfolyadékot találtunk az autó alatt. A fékrendszer egyik csövén pedig egy tiszta, egyenes vágás van.
Egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
– Ez mit jelent?
– Ez nem tűnik természetes elhasználódásnak – felelte. – Ha ezzel a kocsival elindult volna az országúton, valószínűleg nem tudott volna megállni.
Le kellett ülnöm.
A kezem annyira remegett, hogy alig bírtam tartani a telefont.
Abban a pillanatban megértettem, hogy a férjem talán már nem csupán a vagyonomat akarta megszerezni. Hanem azt is el akarta érni, hogy többé ne állhassak az útjába.
3. RÉSZ
Nem mentem el Rodrigóhoz, hogy szembesítsem a történtekkel.
Pedig az első ösztönöm az volt, hogy azonnal a szemébe nézzek, és megkérdezzem, hogyan tehette ezt velem.
Aztán elképzeltem az édesanyámat, amint egy kórházi telefonhívásra várva ül otthon.
És megértettem valamit.
Ha egyedül visszamennék abba a házba, csak újabb lehetőséget adnék nekik arra, hogy ártsanak nekünk.
Megkértem a szerelőt, hogy egyetlen alkatrészhez se nyúljon.
Fernanda értesítette az ügyészséget, és kérte, hogy igazságügyi szakértő vizsgálja meg a terepjárót.
Azon a péntek estén a műhely bezárt, az autóm pedig biztonságban, odabent maradt.
A szombatra tervezett utazás ezzel elmaradt.
Anélkül, hogy bárkivel vitatkoznom kellett volna róla.
Másnap reggel hat órakor Rodrigo hívogatni kezdett.
Először kedves hangüzenetet hagyott.
Aztán egy dühöset.
A harmadikban már azt követelte, mondjam meg, miért vitettem el a terepjárót.
Anyámat egyetlen szóval sem említette.
A pofonról sem beszélt.
Előbb érdeklődött az autó holléte felől, mint arról, hogy én jól vagyok-e.
Minden üzenetet továbbítottam Fernandának.
Ő ismét emlékeztetett valamire, amit jogászként magam is pontosan tudtam, de feleségként rettenetesen nehéz volt elfogadnom.
A gyanú, bármilyen félelmetes is, nem egyenlő a bizonyítékkal.
Meg kellett várnunk, hogy a szakértők megállapítsák, pontosan mi történt a fékrendszerrel, és ki férhetett hozzá.
Az első hét hivatalos ügyintézéssel, véget nem érő papírmunkával és álmatlan éjszakákkal telt.
Végül a hatóságok olyan védelmi intézkedéseket rendeltek el, amelyek megtiltották Rodrigónak, hogy a közelünkbe jöjjön.
Ezek lehetővé tették azt is, hogy megszervezzük az ideiglenes kiköltözését a házból.
Beatriznak vele kellett mennie.
Nem cseréltettem ki titokban a zárakat.
Nem dobáltam ki a holmijaikat az utcára.
Jogi segítséggel leltárt készítettünk, és visszaszereztem a személyes dokumentumaimat.
Anyám közben ragaszkodott hozzá, hogy hazatérhessen Arandasba.
– Ott vannak a tyúkjaim, a szomszédaim, az egész életem – mondta határozottan. – Nem fogok elbújni csak azért, mert az a nő úgy bánt velem, mint egy kutyával.
Megígértem neki, hogy hazamehet, amint az orvos megerősíti, hogy jól van, és megbeszéljük, hogyan tartjuk majd rendszeresen a kapcsolatot.
Beleegyezett.
De volt egy feltétele.
– Ne kérdezgesd többé, hogy szégyellem-e magam.
Elhallgattam.
Anyám megfogta a kezemet.
– A szégyen nem az enyém, Mariana. Soha nem is volt az.
Ezek a szavak elkísértek a következő hónapokban.
Két héttel később megérkezett a terepjáró szakértői vizsgálatának eredménye.
A jelentés szerint a hidraulikus fékrendszer egyik csatlakozását nem sokkal korábban szerszámmal, szándékosan megbontották.
A vizsgálat önmagában azonban nem tudta megállapítani, ki követte el a rongálást.
Csakhogy az ügyészség által beszerzett parkolóbelépési adatok és egy szervizmegrendelés igazolták, hogy Rodrigo a támadásunk előtti estén a terepjáróval járt valahol.
A szervizmegrendelést egy kisebb autóműhely állította ki.
Egy olyan műhely, amely kapcsolatban állt Esteban Murillo egyik vállalkozásával.
Ekkor végleg felhagytam azzal a gondolattal, hogy a férjem egyszerűen csak a pénzemre pályázott.
Fernandával négy csoportra osztottuk a bizonyítékokat.
Az elsőbe kerültek a fizikai bántalmazás bizonyítékai.
A másodikba a pénzügyi tranzakciók.
A harmadikba a hamisított dokumentumok.
A negyedikbe pedig minden, ami a terepjáróval kapcsolatos.
Mindegyik külön történetet mesélt el.
Nekünk azonban azt kellett bebizonyítanunk, hogyan kapcsolódtak egymáshoz.
A banki átutalásokból kiderült, hogy Beatriz a pénzből egy kudarcba fulladt ingatlanbefektetés adósságait törlesztette.
Esteban korábban megvásárolta ezeknek a követeléseknek egy részét, és nyomást gyakorolt rá, hogy visszakapja a pénzét.





