Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a döntés egyszer fegyverré válhat a saját fiunk ellen.

Hat hónappal korábban Mateo összeesett, miközben előadást tartott az egyetemen.

A kardiológus elmagyarázta, hogy sürgősen ki kell cserélni a szívbillentyűjét.

A műtét, a gyógyszerek és az intenzív osztályon történő kezelés együttesen körülbelül 600 000 pesóba kerültek volna.

Ricardo azonban nem rémült meg.

Nem aggódott.

Csak bosszankodott.

– Már megint pénz?! – mordult rám. – Semmit sem tudsz megoldani anélkül, hogy engem zaklatnál?

Attól kezdve sokkal figyelmesebben néztem körül.

Megtaláltam Ricardo és Daniela üzeneteit.

Éttermi számlákat.

Egy gyémántnyaklánc vásárlásáról szóló számlát.

És fényképeket egy fényűző, tengerparti villáról Balin.

Amikor összevetettem a dátumokat, felfordult a gyomrom.

Ezek közül több költekezés pontosan azokon a napokon történt, amikor Mateo kórházban feküdt.

Egyik este különösen kegyetlen üzenetre bukkantam.

Daniela írta:

„Alig várom, hogy végre megszabaduljunk attól a háztól. A feleséged úgy néz ki, mint egy éjjel-nappal szolgálatban lévő ápolónő. Mi ketten megérdemeljük, hogy élvezzük az életet.”

De a viszonyuk csak a kezdet volt.

Ricardo a családi megtakarításaink fedezetére felvett hitelből már 600 000 pesót használt fel.

Ezután előkészített egy másik átutalást is.

A fennmaradó 600 000 pesót egy Danielához köthető bankszámlára akarta küldeni.

Az átutalás dátuma pedig pontosan Mateo műtétének napja volt.

De ennél is rosszabb dolgokra derült fény.

Egy régi kollégám, Arturo Medina, titokban felvette velem a kapcsolatot.

Arturo időközben annak az építőipari vállalatnak lett a belső ellenőrzési igazgatója, ahol Ricardo dolgozott.

Már hetek óta vizsgálta a beszerzési osztályon történt gyanús ügyleteket.

És valami megdöbbentőre bukkant.

Ricardo és Daniela nem létező beszállítókat használtak fel.

Ugyanazokat a számlákat többször is elszámolták.

Hamis szállítási szerződéseket készítettek.

Ezekkel a csalárd módszerekkel összesen 5 200 000 pesót sikkasztottak el a vállalattól.

Amikor Arturo átnézte az általam összegyűjtött bizonyítékokat, komoran összeszorította az ajkát.

– Mariana, ez már régen nem pusztán házasságtörés – mondta komoly hangon. – Itt súlyos bűncselekményekről beszélünk. Ha megfelelően benyújtjuk a bizonyítékokat, az ügyészség intézkedhet.

Ránéztem.

– Letartóztathatják, mielőtt elhagyja az országot?

Arturo óvatosan válaszolt.

– Már készítjük a feljelentést és rendszerezzük a bizonyítékokat. De valamit meg kell értened. Senkit sem lehet pusztán azért őrizetbe venni, mert megcsalja a feleségét. A hatóságoknak törvényes indokra van szükségük.

Átadtam neki az összes átutalási bizonylatot, számlát és fényképet, amelyet sikerült összegyűjtenem.

Arturo megígérte, hogy együttműködik a nyomozókkal.

– Ricardo tizenötödikére foglalt repülőjegyet Balira – mondtam neki. – Ugyanezen a napon műtik a fiamat.

Néhány másodpercig némán nézett rám.

– Azt szeretnéd, hogy addig várjunk?

Álltam a tekintetét.

– Azt szeretném, hogy végre megértse: nem menekülhet el a tettei következményei elől.

Mielőtt elbúcsúztunk volna, Arturo megerősített valamit, amitől megfagyott bennem a vér.

Daniela nem csupán Ricardo szeretője volt.

Személyesen részt vett a hamis dokumentumok elkészítésében is.

Ketten azt tervezték, hogy elhagyják Mexikót, magukkal viszik az elsikkasztott pénzt, és egy időre külföldön telepednek le.

Aznap este hazamentem.

Ricardót és az anyósomat az asztalnál találtam.

Éppen borral koccintottak.

– Tizenötödikén külföldre utazom – jelentette be Ricardo büszkén. – A vállalat rendkívül elégedett velem.

Teresa még több bort töltött neki.

– Ezt meg kell ünnepelnünk! – kiáltotta boldogan. – A feleségednek pedig végre meg kellene tanulnia, hogy ne álljon állandóan az utadba!

Nem válaszoltam.

Ricardo felemelte a poharát, és önelégülten elmosolyodott.

Fogalma sem volt arról, hogy Arturo már átadta a bizonyítékokat az ügyészségnek.

A nyomozók pedig megkezdték a szükséges jogi intézkedések előkészítését.

Azt sem tudta, hogy a Danielának szánt 600 000 pesós átutalást még meg lehet állítani.

Arra pedig végképp nem gondolt, hogy éppen azon dolgozom, hogy visszaszerezzem azt a pénzt, amelyért fél életemen át dolgoztam.

Miközben ő arról álmodozott, hogy Daniela mellett ébred majd egy balinéz tengerparton, a tizenötödike egyre közelebb került.

Ez a nap mindkettőnk életét megváltoztatja majd.

Csakhogy a végén csupán egyikünknek lesz oka ünnepelni.

3. RÉSZ

November tizennegyedikének éjszakáján szinte egy szemhunyást sem aludtam.

Mateo már a kórházban feküdt, a kardiológiai osztályhoz közeli egyik szobában.

Az orvosok megkezdték a műtét előtti előkészületeket, és ismét részletesen elmagyarázták a beavatkozás veszélyeit.

A fiam szíve rendkívül legyengült.

Ha az új szívbillentyű nem működik megfelelően, súlyos szövődmények léphetnek fel.

Addig ültem mellette, amíg el nem aludt.

Ezután megkértem az egyik nővért, hogy figyeljen rá, majd rövid időre hazamentem ruhákért, iratokért és néhány személyes holmiért, amelyekre a következő napokban szükségem lehetett.

Amikor beléptem a hálószobába, Ricardo a tükör előtt állt.

Az egész ágyat drága ingek, nadrágok és márkás kiegészítők borították.

Egy színes, virágmintás inget viselt, amelyet korábban soha nem vett fel munkába.

Éppen napszemüveget próbálgatott.

– Pont jókor jöttél – mondta anélkül, hogy rám nézett volna. – Szerinted melyik nyakkendő illik jobban ehhez az öltönyhöz?

Levettem egy sötétkék nyakkendőt, és a kezébe adtam.

– Nem úgy volt, hogy építőanyagokat kell ellenőrizned?

Ricardo ingerülten forgatta a szemét.

– Most már azt is el kell magyaráznom neked, hogyan öltözködik egy vezető beosztású üzletember? A tárgyalások után programok lesznek az üzleti partnerekkel. Nem fogok két hétig úgy járkálni, mint egy kőműves!

Nem válaszoltam.

Miközben néhány ruhadarabot gondosan a bőröndjébe hajtogattam, megkérdeztem:

– Mikor indul a géped?

– Tizenkét óra ötvenkor. Kilenc előtt már a repülőtéren kell lennem.

– Mateót fél tizenegykor műtik. Nem tudnál legalább egy kicsit velünk maradni előtte?

Ricardo az ágyra dobta a nyakkendőt.

– Mariana, ezt már megbeszéltük! Mit akarsz, mit csináljak? Üljek a kórházban és sírjak? Az orvos tudja a dolgát. Te vagy az anyja. Nekem pedig kötelességeim vannak!

Ebben a pillanatban Teresa jelent meg az ajtóban.

– Hagyd már abba, hogy állandóan nyomást gyakorolsz rá! – förmedt rám. – A férjed fontos dolgokat tesz a család jövőjéért! Nem foroghat minden folyton Mateo betegsége körül!

Hosszasan néztem az anyósomat.

Húsz éven át hallgattam a sértéseit, a rosszindulatú megjegyzéseit és az igazságtalan vádaskodásait.

Haszontalannak nevezett, miközben én ápoltam a beteg férjét és gondoskodtam az unokájáról.

De azon az éjszakán már nem akartam vitatkozni.

– Igazad van, Teresa – feleltem nyugodtan. – Nem foroghat minden Mateo körül.

Mindketten elégedettnek tűntek a válaszommal.

Ricardo felkapta a törölközőjét, és bement a fürdőszobába.

Amikor meghallottam a zuhany hangját, leültem az ágy szélére.

Az útlevele jól láthatóan ott feküdt egy nyitott irattáskában.

Néhány percig csak néztem.

De eszem ágában sem volt hozzányúlni.