Gabriel megmérte a vércukorszintjét.

Az érték veszélyesen alacsony volt.

Mivel Renata még biztonságosan tudott nyelni, Gabriel beadta neki az ilyen helyzetekre előírt glükózkészítményt.

Mindvégig mellette maradtunk, miközben Gabriel folyamatosan figyelte az állapotát, és követte az orvosi vészhelyzeti protokollt.

A percek végtelenül hosszúnak tűntek.

Szerencsére a kislány állapota fokozatosan javulni kezdett.

Don Ernesto szemét könnyek töltötték meg.

– Ön már akkor felismerte, mi a baj, amikor én még fel sem fogtam, mi történik.

– Az öcsém is cukorbeteg – válaszoltam. – Pontosan tudom, mennyit számít, ha időben cselekszünk.

Gabriel most egészen másképp nézett rám.

Később tudtam meg, hogy korábban katonaorvosként dolgozott.

Egy kézsérülés azonban véget vetett a sebészi pályafutásának.

Don Ernesto akkor segített rajta, amikor Gabriel élete legnehezebb időszakát élte.

Azóta szinte családtagoknak tekintették egymást.

Ebéd után az üzletember megmutatta Renata rajzait.

Állatportrék, színpompás kertek és különös, fantáziadús figurák sorakoztak a lapokon.

– Szeretnék létrehozni egy oktatási platformot, ahol a Renatához hasonló gyerekek a művészet segítségével tanulhatnak – magyarázta. – És azt szeretném, ha ön vezetné ezt a projektet.

Elakadt a lélegzetem.

Egy teljes szakmai csapatot ajánlott fel.

Megfelelő anyagi hátteret.

És mindenekelőtt valamit, amit Rodrigo tizenkét év alatt egyszer sem adott meg nekem.

Az elismerést.

Aznap este felhívtam a férjemet, hogy elmeséljem neki a hihetetlen hírt.

Elmosódott, italtól nehéz hangon szólt bele a telefonba.

– Na, mi van, babám? Megszerezted már a szerződésemet?

Nagyot nyeltem.

– Az ügyfél bővíteni szeretné a projektet. Felajánlotta, hogy én irányítsam a kreatív fejlesztést.

A vonal túlsó végén hirtelen csend lett.

– Neked? – kérdezte végül Rodrigo. – És ki ültette ezt az őrült ötletet a fejébe?

Mielőtt válaszolhattam volna, egy női hangot hallottam a háttérben.

– Drágám, most már fejezd be a telefonálást a feleségeddel! Megígérted, hogy ez az este csak kettőnkről fog szólni!

A következő pillanatban megszakadt a hívás.

Dermedten bámultam a telefonom kijelzőjét.

Miközben én az ország másik felére utaztam, hogy megmentsem Rodrigo karrierjét, ő egy másik nővel szórakozott.

A felismerés olyan erővel csapott le rám, hogy alig kaptam levegőt.

Gabriel később a nappaliban talált rám.

Sírtam.

Nem faggatott.

Nem tett fel kellemetlen kérdéseket.

Egyszerűen leült mellém, és türelmesen megvárta, amíg képes leszek megszólalni.

Másnap reggel elhatároztam, hogy visszautazom Guadalajarába, és szembesítem a férjemet azzal, amit hallottam.

A repülőtéren azonban valami nyugtalanító történt.

Egy idegen férfi szándékosan nekem ütközött.

A táskám kiesett a kezemből, a holmijaim pedig szétszóródtak a padlón.

A férfi úgy tett, mintha segíteni akarna összeszedni őket.

Közben észrevétlenül a zsebébe csúsztatta azt az USB-meghajtót, amelyen az új terveimet tároltam.

– Asszonyom! Az a férfi elvett valamit a táskájából! – kiáltotta egy közelben álló kisfiú.

Az idegen felpattant, és futásnak eredt.

Gabriel azonban azonnal utánaindult.

Még azelőtt utolérte, hogy a férfi elérhette volna a kijáratot.

A repülőtéri biztonsági szolgálat közbelépett.

Visszaszereztük az adathordozót, majd megtudtuk, ki volt a tolvaj.

Héctor Báez – Rodrigo munkahelyének biztonsági vezetője!

A férfi azt állította, hogy csupán a cég bizalmas információit próbálta megvédeni.

Arra azonban semmiféle felhatalmazása nem volt, hogy elvegye a személyes fájljaimat.

Feljelentést tettünk, és gondoskodtunk arról, hogy az eset minden részletét dokumentálják.

Amikor visszaértem Guadalajarába, Rodrigo úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna.

Határozottan tagadta, hogy másik nővel lett volna.

Egészen addig, amíg a fürdőszobánkban rá nem bukkantam egy olyan intim higiéniai termékre, amely biztosan nem az enyém volt.

A kezemben tartva elé álltam.

– Ezek után is azt akarod mondani, hogy egyedül voltál?

Az arckifejezése azonnal megváltozott.

De bocsánatkérés helyett dühbe gurult.

– Most már ellenőrizgetni fogsz, csak mert egyszer megtartottál egy prezentációt? Ne képzelj magadról túl sokat, Mariana! Az a szerződés az ENYÉM! Minden, amit csináltál, hozzám tartozik!

Felkapta a laptopomat az asztalról.

– Holnap beszélek a főnökömmel! Egyszer és mindenkorra tisztázom, ki itt a főnök!

Azzal kiviharzott a házból, és olyan erővel csapta be maga mögött az ajtót, hogy beleremegtek a falak.

Ott maradtam egyedül, remegő kézzel, összetört szívvel.

Akkor még nem tudtam, milyen messzire képes elmenni Rodrigo a haragjában.

És azt sem, hogy egy váratlan telefonhívás valami sokkal szörnyűbbtől ment majd meg, mint a házasságtörése…

3. RÉSZ

Amikor Gabriel azon a délutánon felhívott, a hangja a szokásosnál is komolyabban csengett.

– Mariana, szeretnék kérni tőled valamit. Ma éjjel semmiképpen ne aludj otthon.

Az ablak előtt ültem, és próbáltam megérteni, hogyan válhatott a házasságom egyszer csak a saját munkámért vívott keserű küzdelemmé.

– Miért? Rodrigo már egy ideje elment. Rettenetesen dühös, de biztosan megnyugszik, mire hazajön.

– Éppen azért aggódom, mert ilyen dühös. Don Ernesto nyugtalanító információkat kapott arról, ami a cégeteknél történt. Kérlek, maradj ma éjjel valakinél, akiben megbízol, amíg tisztázzuk a helyzetet.

Egyáltalán nem tetszett az érzés, hogy védelemre szorulok.

Tizenkét éven át szinte minden problémát egyedül oldottam meg az otthonunkban.

Ápoltam Rodrigót, amikor beteg volt.

Megszerveztem a találkozóit.

Átnéztem az előadásait.

És sorra mondtam le a saját szakmai lehetőségeimről, hogy ő minden figyelmét a karrierjének szentelhesse.

De azon a reggelen valami olyasmit értettem meg, amit addig nem akartam észrevenni.

A férjem nemcsak megcsalt.

Hanem úgy tekintett a tehetségemre, mintha az is a tulajdona lenne.

Felhívtam a nővéremet, Patriciát.

– Alhatnék ma este nálad?

– Hát persze! Történt valami?

Megpróbáltam elmagyarázni anélkül, hogy elsírnám magam.

Nem sikerült.

Egy órával később Patricia már a házunk előtt állt.

Amikor meglátta, hogy egy kis bőrönddel várok az ajtóban, kérdezősködés helyett egyszerűen magához ölelt.

– Gyere, húgom! Most elmegyünk innen. Holnap majd kitaláljuk, hogyan tovább.

Az autóban mindent elmeséltem neki.

Rodrigo részegségét.

A váratlan üzleti utat.

Don Ernesto hihetetlen ajánlatát.

A telefonban hallott női hangot.

És azt is, hogyan próbálták ellopni a terveimet a repülőtéren.