Patricia csendben vezetett.
Végül megszólalt.
– Mindig is nagyképűnek tartottam Rodrigót, de soha nem gondoltam volna, hogy képes így bánni veled.
– Én sem.
Ez a két szó fájt a legjobban.
Mert kezdtem belátni, hogy éveken át mentegettem azt, amire valójában nem létezett mentség.
Miközben én a nővéremmel vacsoráztam, Rodrigo megérkezett a Horizonte Creativo irodájába.
Egyenesen az igazgató, Víctor Beltrán szobájába ment.
– Beszélnünk kell a Villarreal-projektről! – jelentette ki, miközben letette a laptopomat az asztalra.
Víctor hűvös pillantással nézett rá.
– Éppen erről akartam én is beszélni veled.
Rodrigo azonnal magyarázkodni kezdett.
Azt állította, hogy a teljes koncepciót ő dolgozta ki, én pedig csupán egy váratlan helyzetben beugró helyettes voltam.
A főnöke azonban félbeszakította.
– Villarreal úr hivatalos levelet küldött nekünk. Rendkívül elégedett Mariana bemutatójával, és kifejezetten azt kéri, hogy őt ismerjük el a kreatív tervezés felelőseként.
A férjem mozdulatlanná dermedt.
– Ez lehetetlen! Hiszen még csak nem is dolgozik itt!
– Pontosan ezért kell tisztáznunk néhány dolgot – válaszolta Víctor. – Átvizsgáltuk az eredeti fájlokat. Az illusztrációkon, az első vázlatokon és a dokumentáció jelentős részén az ő neve szerepel.
Rodrigo erőltetett mosolyt húzott az arcára.
– A feleségem. Otthon néha besegített nekem.
Víctor előrehajolt.
– Besegített, Rodrigo? Vagy helyetted dolgozott?
A férjem nem felelt.
Víctor folytatta:
– Ráadásul panasz érkezett Héctor ellen a repülőtéri incidens miatt. A vizsgálat lezárásáig felfüggesztettük a munkavégzés alól. Nem engedem, hogy ez a projekt jogi botránnyá fajuljon.
Ezután egy újabb döntésről tájékoztatta.
A vállalat hivatalosan is szeretett volna alkalmazni engem a kreatív fejlesztés vezetőjeként, amennyiben elfogadom az ajánlatot, és írásban megállapodunk a munkáim felhasználási feltételeiről.
Rodrigo arca elsápadt.
– A feleségemnek akarjátok adni az állásomat?
– Senki sem beszélt arról, hogy elvesszük a pozíciódat. De más feladatkört szeretnénk kijelölni neked. Olyan szakemberekre van szükségünk, akik képesek elismerni a kollégáik munkáját.
A férjem köszönés nélkül távozott az irodából.
Meg volt győződve róla, hogy én rendeztem meg az egészet, csak hogy megalázzam.
Amikor hazaért, és rájött, hogy nem vagyok otthon, teljesen elvesztette az önuralmát.
Csak másnap tudtam meg, mi történt.
Rodrigo földhöz vágta a laptopomat.
Összetörte a kedvenc bögréimet.
Szilánkokra zúzta azt a tükröt, amely az édesanyámé volt.
És több olyan festményt is megsemmisített, amelyeket én készítettem.
Köztük az esküvőnkről festett képet is.
Szerencsére nem voltam otthon.
Másnap reggel telefonhívást kaptam a Horizonte Creativótól.
Személyes találkozóra hívtak, hogy megbeszéljük az esetleges alkalmazásomat.
Hosszú évek után először fordult elő, hogy valaki a tehetségem miatt keresett meg.
Nem azért, mert Rodrigo felesége voltam.
Egy krémszínű kosztümöt vettem fel, amelyet már hónapok óta Patricia szekrényében tartottam.
Amikor megérkeztem az irodaházhoz, meglepetten vettem észre Gabrielt a bejárat közelében.
– Te mit keresel itt?
– Don Ernesto megkért, hogy kísérjelek el. Ráadásul egy újabb ajánlatot is át kell adnom neked.
Elmagyarázta, hogy az üzletember úgy döntött, lezárja a Horizonte Creativóval fennálló szerződéses kötelezettségeit, és kifizeti az előzetesen egyeztetett szolgáltatásokat.
Az új oktatási platform fejlesztésére azonban közvetlenül engem szeretne szerződtetni.
Már összeállított egy programozókból, pedagógusokból és gyermekfejlesztési szakemberekből álló csapatot.
Már csak az én döntésemre várt.
– Miért érdeklődik ennyire irántam? – kérdeztem.
Gabriel halványan elmosolyodott.
– Mert Don Ernesto felismeri azokat az embereket, akik szívvel-lélekkel dolgoznak. És mert Renata folyton azt kérdezgeti, mikor jössz vissza.
Gombóc nőtt a torkomban.
Ezután bementem Víctor irodájába.
A megbeszélés nehéz volt, de mindvégig tiszteletteljes maradt.
Elmagyaráztam neki, hogy mindazok után, ami történt, képtelen lennék nap mint nap Rodrigo mellett dolgozni.
Megmutattam neki azokat a dokumentumokat is, amelyek igazolták a munkáim szerzőségét.
Azt javasoltam, hogy írásban rögzítsük a szükséges felhasználási engedélyeket, hogy az eredeti projektet úgy zárhassuk le, hogy egyik fél se szenvedjen kárt.
Víctor végül elfogadta a javaslatomat.
– Sajnálom, hogy nem csatlakozik hozzánk, Mariana. De megértem az indokait.
Aztán felsóhajtott.
– És bocsánatkéréssel is tartozom önnek. Éveken keresztül láttam, ahogy Rodrigo rendkívüli munkákat mutat be. Soha nem tettem fel magamnak a kérdést, ki áll valójában ezek mögött.
A szavai hallatán könnyek szöktek a szemembe.
De nem a szomorúságtól sírtam.
Hanem azért, mert valaki végre kimondta, hogy igazságtalanság történt velem.
Amikor kiléptem az irodából, Rodrigo hirtelen megjelent előttem.
Az arcát eltorzította a düh.
– Szóval itt vagy! Hol a fenében voltál tegnap éjjel?
Nyugodtan a szemébe néztem.
– Olyan helyen, ahol békében tudtam aludni.
– Nincs jogod csak úgy eltűnni anélkül, hogy szólnál nekem!
Durván megragadta a karomat.
– Most szépen hazajössz velem, és mindent megbeszélünk!
– Engedj el, Rodrigo!
De ő csak még erősebben szorított.
Mielőtt bármit tehettem volna, Gabriel odalépett hozzánk a biztonsági szolgálat néhány munkatársával.
– A hölgy arra kért, hogy engedd el – mondta határozottan.
Rodrigo elengedte a karomat.
De azonnal szitkozódni kezdett, és mindkettőnket sértegetett.
A biztonsági őrök közbeléptek, és távol tartották tőlünk.
Fájt a karom.
A kezem remegett.
Gabriel nem kezdett vele vitatkozni.
Egyszerűen felém fordult.
– Mariana, szeretnél feljelentést tenni a történtek miatt?
Ránéztem a férjemre.
Életemben először láttam őt anélkül, hogy a fejemben máris mentségeket kerestem volna a viselkedésére.
Már nem azt a tehetséges, ragyogó férfit láttam, akit egykor csodáltam.
Hanem valakit, aki képtelen elviselni, hogy a feleségének is lehetnek álmai.
– Igen – feleltem halkan, de határozottan. – Szeretnék.
Amikor később Patriciával és a házkezelőség egyik képviselőjével visszamentem összeszedni a holmimat, szembesültem a pusztítással.
A nappali padlóját mindenütt üvegszilánkok borították.
A laptopom kettétörve hevert a földön.
Az évek során festett képeim összezúzott keretek között feküdtek.
Letérdeltem az egyik elé.
Édesanyám portréja volt.
Öt évvel korábban veszítettem el őt.
Most egy mély repedés szelte ketté az arcát a festményen.





