A férfi bizonytalanul bólintott.
– Együtt fogalmaztuk meg.
– És ki találta ki, hogy azt hazudjátok, kórházban vagyok?
Diego túl sokáig hallgatott.
Aztán alig hallhatóan megszólalt.
– Én.
Ez az egyetlen szó végleg összetört valamit Valeria lelkében.
Egészen addig próbálta elhitetni magával, hogy az anyósa talán manipulálta Diegót.
Hogy a férje esetleg meggondolatlanul cselekedett.
Hogy talán nem is értette, milyen súlyos dolgot tesz.
De nem.
Tudatosan vett részt az egészben.
Ő maga segített kidolgozni a hazugságot.
És kész volt idegen emberek előtt is a végsőkig kitartani mellette.
– Tudod, mi a legrosszabb az egészben, Diego? – kérdezte Valeria halkan. – Hogy még annyi bátorságod sem volt, hogy pénzt kérj tőlem. Inkább titokban akartad ellopni.
– Nem akartalak meglopni! Hiszen házasok vagyunk!
– Attól, hogy házasok vagyunk, a hazugság még nem válik meghatalmazássá.
Teréz asszony dühösen a padlóhoz csapta a cipője sarkát.
– Na, most már elég ebből a színjátékból! Szükségünk van arra a pénzre, és kész!
Valeria lassan felé fordult.
– Szükségünk?
Teresa egy pillanatra elhallgatott.
– Hát persze. Fontos kiadásaink vannak.
– Miféle kiadások?
– Háztartási dolgok.
– Az én háztartásomhoz?
– A családunkhoz!
Valeria karba tette a kezét.
– Akkor legyen szíves pontosan elmagyarázni, mire akarták elkölteni az én 27 600 pesómat.
Diego kétségbeesetten lehunyta a szemét.
– Anya, most már tényleg ne mondj semmit!
De Teresa túlságosan dühös volt ahhoz, hogy megálljon.
– A férjednek új számítógépre van szüksége! A mostani már nem elég jó a játékaihoz! Én pedig hónapok óta szeretném rendbe hozatni a teraszomat! Mi olyan rossz abban, ha a családtagok segítik egymást?
A következő pillanatban síri csend ereszkedett a helyiségre.
Még Roberto is úgy nézett az asszonyra, mintha nem hinne a saját fülének.
Valeria lassan pislogott.
– Hadd értsem jól. Meghamisítottátok az aláírásomat, mert Diego új számítógépet akar a videojátékaihoz, ön pedig fel szeretné újítani a teraszát?
Teresa tiltakozva felemelte a kezét.
– Ne fogalmazz már így! Ez szörnyen hangzik!
– Nem kell máshogy fogalmaznom ahhoz, hogy szörnyű legyen.
Diego megpróbált közelebb lépni.
– Drágám, azt a számítógépet munkára is tudnám használni.
– Mobiltelefonokat javítasz, Diego. Ráadásul három hónapja vettél egy másik számítógépet, méghozzá abból a pénzből, amit tőlem kértél kölcsön.
– De ez jobb lenne.
Valeria úgy bámult rá, mintha először látná életében.
Mintha a férfi, akivel két éven át megosztotta az otthonát, egyszerre teljesen idegenné vált volna.
– És mennyit akartatok költeni?
Diego nagyot nyelt.
– Körülbelül tizenhétezer-ötszáz pesót a számítógépre.
– És a maradékot?
Teresa a szégyen legapróbb jele nélkül válaszolt.
– A teraszomra. Azért nem kell ebből ekkora tragédiát csinálni.
Valeriából keserű kacaj tört fel.
– Hihetetlen! Én napi tíz órát dolgozom, hajnalig műszaki terveket ellenőrzök, fizetem a lakás törlesztőrészleteit, és gyakorlatilag én tartom fenn az egész háztartásunkat. Ti pedig közben azon tanakodtok, hogyan osszátok fel a fizetésemet a saját szeszélyeitekre!
– Ezek nem szeszélyek! – tiltakozott Teresa. – Az én fiam is megérdemel valami jót!
– Akkor dolgozzon meg érte, takarékoskodjon, és vegye meg magának!
Az anyósa fenyegetően közelebb lépett.
– Önző vagy! Pontosan az ilyen nők miatt mennek tönkre manapság a házasságok! Azt hiszitek, csak azért, mert pénzt kerestek, mindenkinek parancsolgathattok!
Valeria mozdulatlan maradt.
– Én nem akarok senkinek parancsolni, Teréz asszony. Csak azt szeretném, ha végre abbahagynák, hogy az én életem felett akarnak rendelkezni.
A személyzeti osztály vezetője ekkor közbeszólt.
– Elnézést, de le kell zárnunk a jegyzőkönyvet. Megállapítottuk, hogy az alkalmazott jelen van, és nem ismeri el sajátjaként a dokumentumon szereplő aláírást. Ezért a harmadik személy részére történő kifizetési kérelmet elutasítjuk.
Diego arca még sápadtabb lett.
– Fel fognak jelenteni bennünket?
– Az esetet dokumentáljuk, és a vállalat belső eljárásrendje szerint kivizsgáljuk – felelte a vezető. – Az esetleges további lépésekről az illetékesek döntenek.
Valeria engedélyt kért arra, hogy lefényképezhesse a hamis meghatalmazást, és megőrizhesse a jegyzőkönyv másolatát.
Ezután személyesen aláírt egy nyilatkozatot.
Ebben kijelentette, hogy a bemutatott meghatalmazást nem ő állította ki, és kérte, hogy a jövőben semmilyen fizetést ne adjanak át harmadik személynek az ő kifejezett hozzájárulása és személyes megerősítése nélkül.
A személyzeti vezető átvette a dokumentumot.
– Rögzítjük, Mendoza mérnök asszony.
Miközben Valeria befejezte az ügyintézést, Teresa újra hangosan panaszkodni kezdett.
– Micsoda megaláztatás! Úgy állítanak be minket mindenki előtt, mintha tolvajok lennénk!
Roberto szigorúan ránézett.
– Senki sem kényszerítette magukat arra, hogy hazugságokkal jöjjenek ide.
– A maga lánya tönkreteszi a családunkat!
– A lányom csak megvédi azt, amit becsületes munkával megkeresett.
Valeria torkát elszorította a meghatottság.
Az édesapja már gyerekkorában megtanította neki, hogy a függetlenség nem azt jelenti, hogy lenézünk másokat.
Hanem azt, hogy képesek vagyunk önálló döntéseket hozni anélkül, hogy bárki kényének-kedvének kiszolgáltatva élnénk.
Amikor megkapta az első mérnöki állását, Roberto egy kis, tejes krémmel átitatott süteménnyel, egy tres leches tortával ünnepelte meg a sikerét.
Amikor megvette a lakását, az apja három egymást követő hétvégén segített neki kifesteni a falakat.
És amikor Valeria úgy döntött, hogy feleségül megy Diegóhoz, Roberto akkor is tiszteletben tartotta a választását, noha a férfiról soha nem volt igazán jó véleménnyel.
Egyetlenegyszer sem avatkozott bele a házasságukba.
Egészen addig a napig.
Valeria most megértette, hogy az apja nem akarja helyette meghozni az életét érintő döntéseket.
Egyszerűen nem volt hajlandó tovább tétlenül nézni, ahogy mások visszaélnek a lánya bizalmával.
A pénztárosnő ismét megszólította.
– Mendoza mérnök asszony, most már folytathatjuk a kifizetést. Önnél van a személyazonosító igazolványa?
Valeria átadta a szükséges iratokat.
Néhány perccel később megkapta a pénzt, megszámolta a bankjegyeket, majd aláírta az átvételi elismervényt.
Mindezt Diego és az anyja szeme láttára.
Teresa olyan tekintettel bámulta a készpénzt, mintha az máris az övé lenne.
– Nos, Valeria – szólalt meg végül feltűnően szelíd hangon –, most, hogy nálad van a pénz, talán nyugodtan megbeszélhetnénk, hogyan osszuk el egymás között.





