A férfi bizonytalanul bólintott.

– Együtt fogalmaztuk meg.

– És ki találta ki, hogy azt hazudjátok, kórházban vagyok?

Diego túl sokáig hallgatott.

Aztán alig hallhatóan megszólalt.

– Én.

Ez az egyetlen szó végleg összetört valamit Valeria lelkében.

Egészen addig próbálta elhitetni magával, hogy az anyósa talán manipulálta Diegót.

Hogy a férje esetleg meggondolatlanul cselekedett.

Hogy talán nem is értette, milyen súlyos dolgot tesz.

De nem.

Tudatosan vett részt az egészben.

Ő maga segített kidolgozni a hazugságot.

És kész volt idegen emberek előtt is a végsőkig kitartani mellette.

– Tudod, mi a legrosszabb az egészben, Diego? – kérdezte Valeria halkan. – Hogy még annyi bátorságod sem volt, hogy pénzt kérj tőlem. Inkább titokban akartad ellopni.

– Nem akartalak meglopni! Hiszen házasok vagyunk!

– Attól, hogy házasok vagyunk, a hazugság még nem válik meghatalmazássá.

Teréz asszony dühösen a padlóhoz csapta a cipője sarkát.

– Na, most már elég ebből a színjátékból! Szükségünk van arra a pénzre, és kész!

Valeria lassan felé fordult.

– Szükségünk?

Teresa egy pillanatra elhallgatott.

– Hát persze. Fontos kiadásaink vannak.

– Miféle kiadások?

– Háztartási dolgok.

– Az én háztartásomhoz?

– A családunkhoz!

Valeria karba tette a kezét.

– Akkor legyen szíves pontosan elmagyarázni, mire akarták elkölteni az én 27 600 pesómat.

Diego kétségbeesetten lehunyta a szemét.

– Anya, most már tényleg ne mondj semmit!

De Teresa túlságosan dühös volt ahhoz, hogy megálljon.

– A férjednek új számítógépre van szüksége! A mostani már nem elég jó a játékaihoz! Én pedig hónapok óta szeretném rendbe hozatni a teraszomat! Mi olyan rossz abban, ha a családtagok segítik egymást?

A következő pillanatban síri csend ereszkedett a helyiségre.

Még Roberto is úgy nézett az asszonyra, mintha nem hinne a saját fülének.

Valeria lassan pislogott.

– Hadd értsem jól. Meghamisítottátok az aláírásomat, mert Diego új számítógépet akar a videojátékaihoz, ön pedig fel szeretné újítani a teraszát?

Teresa tiltakozva felemelte a kezét.

– Ne fogalmazz már így! Ez szörnyen hangzik!

– Nem kell máshogy fogalmaznom ahhoz, hogy szörnyű legyen.

Diego megpróbált közelebb lépni.

– Drágám, azt a számítógépet munkára is tudnám használni.

– Mobiltelefonokat javítasz, Diego. Ráadásul három hónapja vettél egy másik számítógépet, méghozzá abból a pénzből, amit tőlem kértél kölcsön.

– De ez jobb lenne.

Valeria úgy bámult rá, mintha először látná életében.

Mintha a férfi, akivel két éven át megosztotta az otthonát, egyszerre teljesen idegenné vált volna.

– És mennyit akartatok költeni?

Diego nagyot nyelt.

– Körülbelül tizenhétezer-ötszáz pesót a számítógépre.

– És a maradékot?

Teresa a szégyen legapróbb jele nélkül válaszolt.

– A teraszomra. Azért nem kell ebből ekkora tragédiát csinálni.

Valeriából keserű kacaj tört fel.

– Hihetetlen! Én napi tíz órát dolgozom, hajnalig műszaki terveket ellenőrzök, fizetem a lakás törlesztőrészleteit, és gyakorlatilag én tartom fenn az egész háztartásunkat. Ti pedig közben azon tanakodtok, hogyan osszátok fel a fizetésemet a saját szeszélyeitekre!

– Ezek nem szeszélyek! – tiltakozott Teresa. – Az én fiam is megérdemel valami jót!

– Akkor dolgozzon meg érte, takarékoskodjon, és vegye meg magának!

Az anyósa fenyegetően közelebb lépett.

– Önző vagy! Pontosan az ilyen nők miatt mennek tönkre manapság a házasságok! Azt hiszitek, csak azért, mert pénzt kerestek, mindenkinek parancsolgathattok!

Valeria mozdulatlan maradt.

– Én nem akarok senkinek parancsolni, Teréz asszony. Csak azt szeretném, ha végre abbahagynák, hogy az én életem felett akarnak rendelkezni.

A személyzeti osztály vezetője ekkor közbeszólt.

– Elnézést, de le kell zárnunk a jegyzőkönyvet. Megállapítottuk, hogy az alkalmazott jelen van, és nem ismeri el sajátjaként a dokumentumon szereplő aláírást. Ezért a harmadik személy részére történő kifizetési kérelmet elutasítjuk.

Diego arca még sápadtabb lett.

– Fel fognak jelenteni bennünket?

– Az esetet dokumentáljuk, és a vállalat belső eljárásrendje szerint kivizsgáljuk – felelte a vezető. – Az esetleges további lépésekről az illetékesek döntenek.

Valeria engedélyt kért arra, hogy lefényképezhesse a hamis meghatalmazást, és megőrizhesse a jegyzőkönyv másolatát.

Ezután személyesen aláírt egy nyilatkozatot.

Ebben kijelentette, hogy a bemutatott meghatalmazást nem ő állította ki, és kérte, hogy a jövőben semmilyen fizetést ne adjanak át harmadik személynek az ő kifejezett hozzájárulása és személyes megerősítése nélkül.

A személyzeti vezető átvette a dokumentumot.

– Rögzítjük, Mendoza mérnök asszony.

Miközben Valeria befejezte az ügyintézést, Teresa újra hangosan panaszkodni kezdett.

– Micsoda megaláztatás! Úgy állítanak be minket mindenki előtt, mintha tolvajok lennénk!

Roberto szigorúan ránézett.

– Senki sem kényszerítette magukat arra, hogy hazugságokkal jöjjenek ide.

– A maga lánya tönkreteszi a családunkat!

– A lányom csak megvédi azt, amit becsületes munkával megkeresett.

Valeria torkát elszorította a meghatottság.

Az édesapja már gyerekkorában megtanította neki, hogy a függetlenség nem azt jelenti, hogy lenézünk másokat.

Hanem azt, hogy képesek vagyunk önálló döntéseket hozni anélkül, hogy bárki kényének-kedvének kiszolgáltatva élnénk.

Amikor megkapta az első mérnöki állását, Roberto egy kis, tejes krémmel átitatott süteménnyel, egy tres leches tortával ünnepelte meg a sikerét.

Amikor megvette a lakását, az apja három egymást követő hétvégén segített neki kifesteni a falakat.

És amikor Valeria úgy döntött, hogy feleségül megy Diegóhoz, Roberto akkor is tiszteletben tartotta a választását, noha a férfiról soha nem volt igazán jó véleménnyel.

Egyetlenegyszer sem avatkozott bele a házasságukba.

Egészen addig a napig.

Valeria most megértette, hogy az apja nem akarja helyette meghozni az életét érintő döntéseket.

Egyszerűen nem volt hajlandó tovább tétlenül nézni, ahogy mások visszaélnek a lánya bizalmával.

A pénztárosnő ismét megszólította.

– Mendoza mérnök asszony, most már folytathatjuk a kifizetést. Önnél van a személyazonosító igazolványa?

Valeria átadta a szükséges iratokat.

Néhány perccel később megkapta a pénzt, megszámolta a bankjegyeket, majd aláírta az átvételi elismervényt.

Mindezt Diego és az anyja szeme láttára.

Teresa olyan tekintettel bámulta a készpénzt, mintha az máris az övé lenne.

– Nos, Valeria – szólalt meg végül feltűnően szelíd hangon –, most, hogy nálad van a pénz, talán nyugodtan megbeszélhetnénk, hogyan osszuk el egymás között.