Roberto hitetlenkedve elkerekítette a szemét.

Valeria azonban még azelőtt válaszolt, hogy az apja megszólalhatott volna.

– Semmit sem fogunk elosztani.

– De hát Diego a férjed!

– És most bizonyította be, hogy nem bízhatok benne.

Diego azonnal közbevágott.

– Ugye nem akarod egy ilyen ostobaság miatt tönkretenni a házasságunkat?

Valeria eltette a pénzzel teli borítékot a táskájába.

– Nem egy számítógép miatt hozom meg ezt a döntést.

– Akkor miért?

– Mert hazudtál nekem. Mert megsértetted a magánéletemet. Mert meghamisítottad az aláírásomat. Mert a hátam mögött akartál rendelkezni a pénzemről. És mert amikor lebuktál, nem az érdekelt, hogy mekkora fájdalmat okoztál nekem, hanem az, hogy ne hozzalak szégyenbe mások előtt.

Diego kinyitotta a száját.

De nem talált szavakat.

– Két évvel ezelőtt – folytatta Valeria –, amikor hozzám költöztél, azt mondtam neked, hogy engem egyáltalán nem zavar, ha többet keresek nálad. Csak azt akartam, hogy társak legyünk. Hogy együtt építsünk fel egy életet.

A nő szeme először telt meg könnyekkel.

– Megvédtelek, amikor apám azt mondta, túlságosan hozzászoktál ahhoz, hogy mások oldják meg helyetted a problémáidat. Támogattalak, amikor nehézségekkel küzdött az üzleted. Kifizettem az adósságaidat, amikor elfogyott a pénzed.

Diego lesütötte a szemét.

– Soha nem hánytorgattam fel, hogy kevesebbet keresel. Soha nem követeltem, hogy drága dolgokat vásárolj nekem. Egyetlen dolgot akartam: hogy tisztelj.

Egy könnycsepp végiggördült Valeria arcán.

Gyorsan letörölte.

– És most kiderül, hogy miközben én büszke voltam arra, hogy gondoskodhatok az otthonunkról, te és az anyád azon számolgattatok, hogyan vehetitek el a fizetésemet.

Diego megpróbálta megfogni a kezét.

– Valeria, megígérem, hogy ez soha többé nem fordul elő.

A nő hátralépett.

– Már nem tudok hinni az ígéreteidnek.

– Az egész anya ötlete volt!

Teresa felkiáltott.

– Diego!

A férfi kétségbeesetten felé fordult.

– Igen, anya! Te mondtad, hogy ez a helyes! Te állítottad, hogy Valeria soha nem fog tisztelni engem, ha nem szerezzük meg azt a pénzt!

Az anyja döbbenten meredt rá.

– Én csak azt akartam, hogy végre te legyél a férfi a házadban!

Valeriát mélységes szomorúság öntötte el.

Azt remélte, hogy Diego legalább most képes lesz felelősséget vállalni a tetteiért.

De még ezek után is valaki mást keresett, akire ráháríthatja a hibát.

– Figyelj rám jól, Diego! Anyád ezer tanácsot adhat neked. De te döntöttél úgy, hogy megfogadod őket. Te vetted el a dokumentumaimat. Te hazudtad azt, hogy kórházban vagyok. És te jöttél ide felvenni a pénzt.

Diego sírni kezdett.

– Bocsáss meg, szerelmem! Esküszöm, meg fogok változni!

Valeria néhány másodpercig hallgatott.

Aztán olyan nyugalommal szólalt meg, amely mindenkit meglepett.

– Ma este az anyádnál fogsz aludni.

Diego felkapta a fejét.

– Tessék?

– Azt akarom, hogy menj el. Nem szeretnék ma este hazamenni, és úgy találni rád a lakásban, mintha semmi sem történt volna.

– De az az én otthonom is!

– Ezt a lakást még a házasságunk előtt vettem, és a mai napig én fizetem a törlesztőrészleteit. Nem itt fogom megvitatni a jogainkat vagy egy esetleges különválást. Jogi tanácsot fogok kérni, hogy mindent megfelelően rendezhessünk. Most csak azt kérem, hogy önként menj el.

– Valeria, ezt nem teheted velem!

– Amit te nem tehettél volna meg, az az, hogy idejössz, és ellopod a bizalmamat.

Teresa dühében szinte felrobbant.

– Gyere, fiam! Elmegyünk! Maradjon csak egyedül a drágalátos pénzével! Egyszer még keservesen megbánja, hogy így bánt egy rendes férfival!

Valeria utoljára az anyósára nézett.

– Egy rendes férfinak nem kell meghamisítania a felesége aláírását ahhoz, hogy új játékokat vehessen magának.

A jelenetet végignéző dolgozók közül többen lehajtották a fejüket, hogy elrejtsék a mosolyukat.

Diego teljesen összetörtnek látszott.

– És mi lesz a holmimmal?

– Holnap megbeszéljük, mikor jöhetsz el azért, amire szükséged van. Kiabálás és fenyegetőzés nélkül, egy harmadik személy jelenlétében.

– Tényleg ki akarsz dobni az életedből?

Valeria mély levegőt vett.

– A hazugságokat akarom kiűzni az életemből. Hogy mi lesz a házasságunkkal, azt nyugodt fejjel fogom eldönteni. Nem az anyád nyomása alatt.

Roberto gyengéden a lánya vállára tette a kezét.

– Gyere, kislányom. Elég volt mára.

Teresa megragadta Diego karját.

– Indulunk! Semmire sincs szükségünk ettől a családtól!

Az ajtó előtt azonban még egyszer megállt, és visszafordult.

– És nehogy majd sírva könyörögj, amikor egyetlen férfi sem akar feleségül venni, mert olyan nő vagy, akit csak a pénz érdekel!

Valeria ismét elmosolyodott.

Ezúttal már keserűség nélkül.

– Inkább vagyok egyedül a becsületesen megkeresett pénzemmel, mint valaki mellett, aki úgy gondolja, joga van elvenni tőlem.

Teresa már nyitotta a száját, hogy visszavágjon.

Roberto azonban nyugodtan a kijárat felé mutatott.

– Hallotta a lányomat. Viszontlátásra.

Anya és fia kínos pillantások és halk suttogások közepette távoztak.

Diego lehajtott fejjel lépkedett.

Életében először nem úgy festett, mint egy férfi, akit az anyja mindenáron megvéd.

Inkább olyasvalakinek tűnt, aki most kezdte megérteni, milyen súlyos ára lehet egyetlen gyáva döntésnek.

Amikor eltűntek az ajtó mögött, Valeria a falnak támaszkodott.

Az az erő, amely a szembesítés minden percében megtartotta, lassan szertefoszlott.

Roberto magához ölelte.

És Valeria végre sírni kezdett.

Nem a pénz miatt.

Még csak nem is azért, mert a kollégái előtt kellett átélnie ezt a megaláztatást.

Azért a két évért sírt, amelyet egy olyan házasságba fektetett, amelyről azt hitte, szeretetre épül.

Azokért az éjszakákért, amikor Diego hazatérésére várakozott.

Azokért az alkalmakért, amikor eltűrte az anyósa sértegetéseit, csak hogy elkerülje a veszekedést.

És mindazokért az apró áldozatokért, amelyeket szerelemnek nevezett, pedig talán már régóta csak megszokásból hozta meg őket.

– Apa – suttogta –, hogyan tévedhettem ekkorát?

Roberto megsimogatta a haját.

– Megbízni valakiben nem szégyen, kislányom. Az a szégyen, ha valaki visszaél ezzel a bizalommal.

– Én tényleg azt akartam, hogy működjön a házasságunk.

– Tudom.

– Azt hittem, ha támogatom őt, egyszer majd közösen jutunk előre.

Az apja felsóhajtott.

– Egy házasságot nem tarthat fenn egyetlen ember, bármennyit dolgozik is, és bármennyire szeret is.