Szerencsére a kötelezettség már megszűnt.
Legalább ezen a szerződésen keresztül nem tudott újabb adósságokat a nyakamba varrni.
Aztán felbukkant egy részlet, amely mindent más megvilágításba helyezett.
A nyomozás hivatalos csatornáin keresztül az utazási iroda megerősítette, hogy két személy számára foglaltak repülőutat.
Julián Rivas.
Mariana Córdova.
Úti cél: Lisszabon.
Indulás: közvetlenül a születésnapom után.
A megszerzett üzenetekből az is kiderült, hogy Julián és Mariana kapcsolata korántsem merült ki az üzleti együttműködésben.
Majdnem két éve szeretők voltak.
Eszembe jutott minden alkalom, amikor Mariana az asztalunknál ült.
Amikor a szemembe nézett, és látszólag őszinte aggodalommal kérdezgetett.
– Sofi, még mindig olyan rosszul vagy?
Most már tudtam, ki is volt ő valójában.
Nem a barátnőm.
Nem csupán a férjem üzlettársa.
Hanem a szeretője.
És egy nő, aki pontosan tudhatta, mit terveznek velem.
A pénzügyi nyomozás során később az is kiderült, mekkora bajban voltak valójában.
Julián ingatlanfejlesztő cége előre értékesített lakásokat egy olyan épületben, amelynek építése már hónapok óta állt.
Hiányoztak az engedélyek.
És elfogyott a pénz.
A vevők és a beszállítók sorra követelték a járandóságukat.
Ehhez még olyan személyi kölcsönök is társultak, amelyeket Julián képtelen volt visszafizetni.
Mariana tulajdonostárs volt a vállalkozásban, és több kötelezettségvállalást maga is aláírt.
Nem egyszerűen két szerelmesről volt szó, akik titokban fényűző új életet terveztek.
Hanem két kétségbeesett emberről, akik mindenáron menekülni akartak a hitelezőik elől.
És az én életemet akarták felhasználni arra, hogy megmentsék magukat.
Kiszámolták, hogy a hatmillió pesós életbiztosításom azonnal elegendő pénzt biztosítana a legsürgetőbb tartozásaik rendezéséhez.
Julián volt a biztosítás kedvezményezettje.
Még évekkel korábban jelöltem meg, amikor feltétel nélkül megbíztam benne.
Ezenfelül azt tervezték, hogy eladják a közös tulajdonunkban álló házat, és hamis dokumentumok segítségével hozzáférnek a vagyonomhoz.
Csakhogy a számításaikból kimaradt egy fontos részlet.
A vagyonkezelői alapot nem lehetett egyszerűen kiüríteni egy bemutatott meghatalmazással.
A hamis orvosi jelentésnek pedig külön szerepe volt.
Ha túléltem volna, és feljelentést teszek a szabálytalanságok miatt, azzal próbálták volna bizonyítani, hogy megbízhatatlan vagyok.
Hogy zavart vagyok.
Hogy nem emlékszem pontosan a történtekre.
Ha viszont meghalok, Julián abban reménykedett, hogy felveheti az életbiztosítás összegét, és mindenkit meggyőzhet arról, hogy már korábban is ő kezelte a pénzügyeimet.
Ehhez még csak az sem kellett, hogy bármelyikük mindent bevalljon.
A bizonyítékok lassan önmagukért beszéltek.
Egy írásszakértő megkérdőjelezte a meghatalmazáson szereplő aláírások hitelességét.
Az orvosi rendelő tagadta, hogy kiállította volna a szakvéleményt.
A bankszámlaadatok pontosan megmutatták, hová került a pénzünk.
A biztonsági kamera pedig rögzítette Juliánt, amint az üvegcsével a kezében a párnám fölé hajol.
Egyetlen fontos kérdés maradt.
Mi volt abban a bizonyos üvegcsében?
Végül megérkeztek a laboreredmények.
A párnahuzatomon olyan vegyület maradványait találták meg, amely nem tartozott a szokásos háztartási tisztítószerek összetevői közé.
Az orvosok szerint a tüneteim összhangban álltak azzal, hogy ismételten ki lehettem téve az anyag hatásának.
Azt azonban nem tudták pontosan meghatározni, mekkora mennyiség jutott a szervezetembe.
A nyomozók egy engedélyezett házkutatás során Julián irodájában is lefoglaltak egy tartályt.
Abban ugyanannak a vegyületnek a nyomait találták meg.
A későbbi vizsgálatok tovább erősítették az egyezést.
Amikor megtudtam az eredményeket, ki kellett mennem a folyosóra.
Megálltam, a falnak támaszkodtam, és próbáltam levegőhöz jutni.
Azok az éjszakák.
Azok a szörnyű reggeli fejfájások.
Az a rengeteg alkalom, amikor Julián gyengéden azt mondta:
– Pihenj egy kicsit, szerelmem. Majd jobban leszel.
Mindig arra biztatott, hogy feküdjek le.
Pontosan oda, ahol árthatott nekem.
Adriana később megkérdezte, hajlandó lennék-e vallomást tenni azokról az alkalmakról is, amikor Julián mások előtt azt állította, hogy elveszítem az eszemet.
Igennel válaszoltam.
Mert azt akartam, hogy az egész csalás napvilágra kerüljön.
Ne csak az, ami a párnámmal történt.
A meghallgatás előtt részletes időrendi összefoglalót készítettem az előző hetekről.
Nem csupán a fejfájásaimat jegyeztem fel.
Beleírtam az orvosi vizsgálat időpontját, a nem létező üzleti útról érkezett hívásokat, és azt is, mikor kezdte Julián a családomnak ismételgetni, hogy zavart vagyok.
Jogi képviselőmmel együtt gondosan átnéztük a feljegyzéseimet.
Különválasztottuk a személyes emlékeket azoktól a tényektől, amelyeket dokumentumokkal is bizonyítani lehetett.
Végül egy, a védelmi intézkedésekkel kapcsolatos meghallgatáson újra szemtől szembe kerültem Juliánnal.
Azért került sor a meghallgatásra, mert a védője megtámadta az elrendelt intézkedéseket.
Jogi képviselőm mellett ültem, a hatóság által kijelölt helyen.
Nem mentem a közelébe.
Julián ügyvédje igyekezett úgy beállítani a helyzetet, mintha egy hétköznapi házassági konfliktusról lenne szó, amelyet az én egészségi problémáim súlyosbítottak.
Aztán Julián szót kért.
– Soha nem akartam bántani a feleségemet – jelentette ki.
Olyan arckifejezést öltött, mintha ő lenne a sértett fél.
– Az utóbbi időben nincs jól. Emiatt félreértelmezi a dolgokat.
Megvártam, amíg engedélyt kapok a kérdésem feltevésére.
– Julián, azon a bizonyos kedden Monterreyben voltál?
Habozás nélkül válaszolt.
– Igen. Üzleti ügyben.
Nyugodtan a szemébe néztem.
– Akkor magyarázd el, miért rögzítette a biztonsági rendszer, hogy aznap délben beléptél a házunkba!
Nem válaszolt.
– És azt is magyarázd el, miért látszol a felvételen, amint egy üvegcsével a kezeden a párnámhoz lépsz!





