Gabriela hangja hűvös maradt.
– Nem azt kéri, hogy könyörögjön, Valdés úr.
Egy pillanatra elhallgatott.
– Csak azt szeretné, hogy végre hagyja békében élni.
Egy perccel később Alejandro egy videófájlt kapott.
Megnyitotta.
Édesanyja búcsúztatásáról készült felvétel volt.
A képernyőn Lucíát látta fekete ruhában.
Ő fogadta a gyászoló rokonokat, ellenőrizte a dokumentumokat, és minden apró részletről gondoskodott.
Amikor Ernesto lába megremegett a kimerültségtől, Lucía azonnal mellé lépett, megtámasztotta, és segített neki leülni.
Valahányszor valaki Alejandro felől érdeklődött, ugyanazt felelte:
– Külföldön van, üzleti úton.
Egyetlen alkalommal sem alázta meg férjét a vendégek előtt.
Egyszer sem árulta el, hol is volt valójában.
Aztán következett a videó utolsó jelenete.
Lucía egyedül állt Teresa hamvai előtt.
A válla finoman remegett.
Szinte suttogva szólalt meg:
– Bocsáss meg, anya! Megígértem, hogy vigyázok rád. De nem tudtalak megmenteni…
Egy pillanatra elakadt a hangja.
– És a fiadat sem tudom tovább mentegetni.
Alejandro lecsukta a laptopot.
Életében először értette meg igazán, mit tett.
Nem egy veszekedés miatt veszítette el a feleségét.
Hanem azért, mert pontosan akkor hagyta magára, amikor az egész világa összeomlott.
Másnap Renata könnyes szemmel lépett be az irodájába.
– Ha nem kértelek volna meg, hogy gyere velem, mindez nem történt volna meg! – zokogta. – Nyugodtan engem hibáztathatsz!
Alejandro hosszan nézte.
– A saját döntéseimért nem téged hibáztatlak.
Aztán az asztalon felé fordította a telefonját.
– De azt szeretném tudni, miért szerepelnek a családom hívásai a te fiókodon keresztül kezelt hívások között.
Renata egyetlen pillanatra abbahagyta a sírást.
– Biztosan… biztosan rendszerhiba történt.
Alejandro nem válaszolt.
Helyette belső vizsgálatot rendelt el.
Luis és az informatikai vezető visszaállított több olyan e-mailt, amelyet Renata még a hazatérésük előtt törölt.
A felfedezésük megdöbbentő volt.
A dominikai üzleti partner megerősítette, hogy a műszaki egyeztetés mindössze egyetlen délelőttig tartott.
Renata azonban kérvényezte, hogy még két éjszakával hosszabbítsák meg a tartózkodást.
Ráadásul azt állította, hogy maga Alejandro adta erre az utasítást.
A férfi ekkor visszaemlékezett a meghitt vacsorákra.
A tengerre néző szobára.
És Renata szavaira, amelyekkel rábeszélte, hogy kapcsolja ki a külvilágot.
„Ez a néhány nap csak a miénk lehetne.”
– Van itt még valami – szólalt meg hirtelen az informatikus, és egy másik monitorra mutatott.
Alejandro közelebb lépett.
– Valaki megváltoztatta a telefonja „Ne zavarjanak” üzemmódjának kivételeit. Ezután az asszisztensi fiókra továbbított értesítéseket sorra elutasították.
– Meg tudják állapítani, ki volt az?
– A digitális naplókat megtaláltuk. De még bizonyítanunk kell, hogy abban az időpontban kinél volt a készülék.
Alejandro elgondolkodott.
Aztán kikérte a szálloda biztonsági kameráinak felvételeit.
A hotel vezetősége a kérésére átadta a privát folyosóról készült videót.
A felvételen jól látható volt, amint Renata belép abba a helyiségbe, ahol Alejandro zuhanyzás előtt hagyta a telefonját.
A nő körülnézett.
Majd felvette a készüléket.
Feloldotta a képernyőt, és valamit állítgatni kezdett rajta.
Alejandro gyomra görcsbe rándult.
Az informatikus összevetette a felvétel időpontját a telefon tevékenységi naplójával.
Egyszer csak megmerevedett az arca.
– Valdés úr… találtunk valamit.
– Mit?
– Egy üzenetet a feleségétől. Pontosan azokban a percekben nyitották meg, majd törölték, amikor a titkárnője a telefont használta.
Alejandro a képernyőre meredt.
– Vissza tudják állítani?
Az informatikus bólintott.
– Már sikerült.
Megnyitotta az üzenetet.
Alejandro elolvasta az első sort.
És abban a pillanatban mindkét kezével az asztalba kellett kapaszkodnia, nehogy összeessen.
3. RÉSZ
Az üzenet így szólt:
„Alejandro, a sürgősségin vagyunk. Anyád szívrohamot kapott. Folyton téged kérdez. Kérlek, vedd fel a telefont, akár csak egyetlen percre is!”
Renata elolvasta ezt az üzenetet.
A biztonsági felvételen világosan látszott, ahogy kitörli az értesítést, majd a telefont pontosan oda helyezi vissza, ahol találta.
– Megvizsgáltuk a vállalati fiók naplóit is – magyarázta az informatikus. – Ezután még huszonhárom hívás érkezett Lucíától, és több hívás a szüleitől.
Alejandro arca halottsápadt lett.
– Az asszisztens elutasította az önnek továbbítandó értesítéseket. Sőt, e-mailben azt válaszolta a megkeresésekre, hogy a projekt miatt ön nem elérhető.
Alejandrón hányinger tört rá.
Eszébe jutott, hányszor panaszkodott korábban, hogy az anyja minden apróság miatt telefonál.
És az is eszébe jutott, milyen könnyedén döntött úgy, hogy a saját nyugalmát mindennél fontosabbnak tartja.
Renata kihasználta a közönyét.
De nem ő ültette el benne.
Amikor szembesítették a bizonyítékokkal, a nő kétségbeesetten védekezni kezdett.
– Honnan tudhattam volna, hogy Teresa meg fog halni?! – kiabálta. – Csak néhány napot akartam veled tölteni! A feleséged mindig közénk állt!
Alejandro döbbenten nézett rá.
– A feleségem éppen az anyám életét próbálta megmenteni.
Szünetet tartott.
– Te pedig tudtál róla.
Renata lesütötte a szemét.
Aztán dühösen a férfira mutatott.
– Ne merészeld rám kenni az egészet! Te hazudtál az utazásról! Te hívtál meg vacsorázni! Te maradtál a szobámban! És te döntöttél úgy, hogy az egész világ várhat rád!
Alejandro képtelen volt ellentmondani.
Mert bármilyen kegyetlenül hangzottak is Renata szavai, igazak voltak.
A vállalat munkaügyi eljárást indított, és átadta a hatóságoknak a kommunikációs rendszerhez történt jogosulatlan hozzáférések bizonyítékait.
Az ügy kivizsgálása a megfelelő hivatalos keretek között folytatódott.
Senki sem állíthatta biztosan, hogy egy időben fogadott telefonhívás megakadályozhatta volna Teresa halálát.
Két dolog azonban vitathatatlan volt.
Renata tudatosan eltitkolt egy életveszélyes vészhelyzetet.
Alejandro pedig saját akaratából döntött úgy, hogy elérhetetlen lesz a családja számára.





